TARTÓS FOGYÁS MINDENKINEK!

AZOKNAK,AKIK NEM SZERETNEK KOPLALNI!


Almás cukkini
BÁRMIKOR

Hozzávalók:

1 fej lilahagyma, 1 alma, 1 paradicsom, 50 dkg cukkini, 1 csomó petrezselyem, 1 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál olívaolaj, só, bors
 
Elkészítése:

A karikára vágott hagymát egy serpenyőben megfonnyasztjuk 2 evőkanál olívaolajon. Meghámozzuk az almát, a magházat is eltávolítjuk, majd kockára vágjuk. A megmosott paradicsomot ugyancsak kockára vágjuk. Hozzáadjuk őket a már megpuhult hagymához, és kb. 5 percen át együtt pároljuk alacsony hőfokon.

A megtisztított cukkinit hosszában vékony csíkokra, majd a csíkokat kb. 5 cm-es darabokra vágjuk és megsózzuk. Egy másik serpenyőben felforrósítjuk a maradék olívaolajat, és a cukkinit közepes hőfokon pároljuk addig, amíg levet nem ereszt. Ezután vegyük nagyobbra a hőfokot, és időnként megkevergetve, megrázogatva főzzük el a cukkini levét.

Alacsonyabb hőfokon hozzáadjuk az almát, a paradicsomot és a hagymát, és még 5-6 percig főzzük. A petrezselymet összevágjuk, a fokhagymát megtisztítjuk és összezúzzuk, majd összekeverjük a petrezselyemmel. Hozzákeverjük a cukkinihez, és 4-5 percig főzzük. Sóval és borssal ízesítjük.

Ez az étel egy szerény vacsoraként önmagában is megállja a helyét, de köretként is kiváló.

Alufóliában sült csirke párolt káposztával
BÁRMIKOR

Hozzávalók:

4 db csirkecomb, 1 kg fejeskáposzta, só, ecet, édesítôszer, köménymag, bors,
1 fej vöröshagyma.


Elkészítés:

A megmosott csirkecombot besózzuk, meghintjük borssal és alufóliába csomagolva kb. 20 percig sütjük. Majd kinyitjuk a fóliát és hagyjuk még 10 percig pirulni. Közben a fejeskáposztát vékony szeletekre vágjuk vagy legyaluljuk. Teflonban az apróra vágott hagymát megfonnyasztjuk, erre tesszük a káposztát, majd ecettel, édsítôszerrel, köménymaggal ízesített vízzel felöntjük. Az egészet óvatosan puhára pároljuk.


Lecsó
BÁRMIKOR

A legáltalánosabb, egyben irányadó mennyiség: egy rész hagyma, két rész paradicsom és négy rész paprika. A paradicsomot leforrázzuk, meghámozzuk, gerezdekre vágjuk. A zöldpaprikát megmossuk, kicsumázzuk, ereit és magjait eltávolítjuk, majd vékony szeletekre vagy ujjnyi vastag karikákra szeljük. A hagymát meghámozzuk és apróra felkockázzuk. A szalonnát ugyancsak apró kockákra vagy vékony csíkokra vágjuk. Az olajhoz adjuk a szalonnát és mérsékelt tűzön zsírjára pirítjuk. Megfonnyasztjuk benne a hagymát, majd lehúzzuk a tűzről, megszórjuk a pirospaprikával, rádobjuk a paradicsomot, ízlés szerint sózzuk. Visszatesszük a tűzre, és néhány percig fedő nélkül forraljuk. Beleforgatjuk a zöldpaprikát, és félig lefedve, mérsékelt tűzön puhára főzzük, végül utánasózzuk

Natúr heck zsírszegényen
EBÉDRE



Hozzávalók 1 főre:
  • 150 g heck
  • ¾ evőkanál liszt
  • ½ gerezd fokhagyma
  • 1 mokkáskanál olaj
  • ½ mokkáskanál fűszerpaprika
  • 1/3 mokkáskanál borsikafű
  • ½ mokkáskanál só


Elkészítési mód:

A hecket megtisztítjuk, lemossuk, majd a fokhagymapépből, fűszerpaprikából, borsikafűből, kevés olajból ízesítőt készítünk, és a sózott halat az ízesítővel mindkét oldalon bekenjük. Ezután lisztben megforgatjuk, fóliába csomagoljuk, és sütőlemezre téve az előmelegített sütőben pirosra sütjük. Azonnal tálaljuk, salátával, zöldség-, burgonya- vagy rizskörettel. Az elkészítéséhez szükséges idő kb. 25 perc.

A készítmény javasolt epe-, máj- és bélbetegségben, fogyókúrában, cukorbetegeknek, hasnyálmirigy-gyulladásban.

Ananászos csirkemell
EBÉDRE

Hozzávalók: 

1,6 kg csirkemell filé, 60 dkg ananász karika, 25 dkg trappista sajt, 1 csomag sültcsirke fűszerkeverék, 1,5 dl olíva olaj, 8 dkg liszt, 80 dkg rizs, 3 dkg kurkuma, 15 dkg sárgarépa kocka, 1 fej saláta díszíteni,

 4 dkg só

 
Elkészítés: A csirkemell filét 8 dkg-os szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk enyhén sózzuk, lisztben megforgatjuk és felforrósított olívaolajban sütjük, közben megszórjuk fűszerkeverékkel. Tálalásig benne hagyjuk az olajban
Kurkumával, sárgarépakockával, sóval ízesített párolt rizst adunk hozzá.
Felkarikázott ananászt teszünk a tetejére és sajttal lereszeljük.

 

Bolognai töltött tök
BÁRMIKOR

Hozzávalók 2 személyre:


2 kisebb bébitök, 1 fej hagyma, 25-30 dkg apró darabokra vágott, vagy darált csirke/pulykamell, 5 dkg gomba, 2 db félig főtt sárgarépa, 1/2 fej hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, paradicsomszósz /1 konzerv + 2 db pucolt, átturmixolt paradicsom, vagy 1/2 kg pucolt, átturmixolt paradicsom/, só, bors, oregano, babérlevél

Elkészítése:

Az apróra vágott hagymát kevés szójaolajon* üvegesre párolom. Hozzáadom a szeletelt gombát, a kockára vágott répát és a húst. Az egészet átpirítom, megsózom, borsozom, oreganoval ízesítem. Amikor kissé megpirult, felöntöm a paradicsomszósszal, vagy a 1/2 kg átturmixolt paradicsommal. Belerakom a babérlevelet, az áttört fokhagymát, és fedő alatt megpárolom. Ha megfőtt, kicsit besűrítem néhány e.k zabkorpával. A tököket keresztbe kettévágom, kivájom a belüket és kidobom. Egy tepsit kibélelek fóliával, a fóliát befújom szójaolajjal. Rárakom a tököt, és beletöltöm a paradicsomos mártást. Kis vizet öntök alá, letakarom fóliával és közepes lángon addig sütöm, amíg puha nem lesz a tök, ez kb. 20 perc. Ekkor leveszem a fóliát, és nagy lángon megpirítom. Sajtot is szórhatok a tetejére. Nagyon finom hidegen is. * ilyen sprayt nagy áruházakban lehet kapni, nincs benne kalória. Lehet rendes olajat is használni, de abban több kalória van.


Fetasajtos, diétás csirke
EBÉDRE

Hozzávalók

Személyenként a fetasajtos csirkéhez:
8 deka csirkemell, 4 deka fetasajt, ízlés szerint só, teáskanálnyi étolaj, kevés oregano, kakukkfű, bazsalikom.

burgonyasalátához:
20 deka kifli- vagy más salátaburgonya, 5 deka lilahagyma, egy deci jogonéz, 2 deci joghurt, fél citrom leve, ízlés szerint mustár, őrölt bors, kevés só.


Elkészítés:

A csirkemell mindkét oldalát rostlapon átsütjük (ha nincs rostlapunk, teflon serpenyőben). Ezután megszórjuk a fűszerekkel. Rárakjuk a fél centi vékony szeletre vágott fetasajtot, úgy, hogy a szélén egy kevés a hússzeletből is kilátszódjon. Előmelegített sütőben tizenöt perc alatt készre sütjük.

 

A héjában megfőzött, majd meghámozott burgonyát és a hagymát felkockázzuk. A jogonézt kikeverjük a fűszerekkel, majd a joghurttal elegyítjük. Összekeverjük a kockára vágott burgonyával és hagymával. Végül fél órára hűtőbe tesszük, hogy az ízek összeérjenek.

 

Fokhagymás tengeri halfilé
BÁRMIKOR

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1/2 kg fagyasztott szálkamentes tengeri halfilé (filézett tőkehal)
  • 2-3 dl tej
  • 2-3 evőkanál margarin
  • 3 gerezd fokhagyma
  • grill, vagy flecken fűszerkeverék
  • bors

Elkészítése:


A fagyos halat szobahőmérsékleten felengedjük, megszórjuk apróra vágott fokhagymával, tejjel leöntjük, úgy hogy ellepje, majd a páclével együtt a hűtőbe tesszük és 3-4 óráig állni hagyjuk. Ezután lecsurgatjuk a halszeletekről a tejet, fűszerkeverékkel meghintjük, szükség esetén borsozzuk, sózzuk. Teflonedényben megolvasztunk 1-1,5 evőkanál margarint, beletesszük a halszeletek felét és fedő alatt, mindkét oldalán 2,5-2,5 percig puhára pároljuk (óvatosan fordítjuk meg őket, mert könnyen széteshetnek), majd a fedőt levéve, mindkét oldalát megpirítjuk. Megismételjük a műveletet a halszeletek másik felével. Párolt zöldség, saláta, vagy burgonya illik hozzá.

A tengeri hal fogyasztása nem csak fogyókúrázók számára, hanem cukorbetegek, szív- és érbetegek részére is különösen ajánlott alacsony energiatartalma, kedvező zsírsav-összetétele miatt. Ezenkívül a fokhagyma kedvezően hat az érrendszerre és a vérnyomásra.
Fekély- és epebetegeknek azonban a fokhagyma magas illóolajtartalma miatt nem javasoljuk az étel fogyasztását.

 






Hústalan répafőzelék
BÁRMIKOR

Hozzávalók:

1 kiló savanyított répa, 40 deka sertéscomb, 20 deka vöröshagyma, 10 deka kolozsvári szalonna, egy fokhagyma, egy pohár tejföl, só, bors, kömény, pirospaprika, egy kis lecsó (nyáron inkább paradicsom, paprika).


Elkészítés:

A répát feltesszük főni, amíg elkészül, a többi hozzávalóból pörköltet készítünk. Ez lehet a szokásosnál kissé fűszeresebb, mivel a répa elég semleges ízhatású növény. Amint kész a pörkölt, s megpuhult a répa, összeöntjük őket, és néhány percig együtt rotyogtatjuk. Aztán tejfölös habarással főzelékké sűrítjük.

Joghurtban sült csirkemell
BÁRMIKOR

Hozzávalók 4 személyre:

2 csirkemell, 2 dl joghurt, 2 fokhagymagerezd, só, őrölt bors, 1 mokkáskanál gyömbérpor,
1 mokkáskanál pirospaprika (lehet csípős is),1 késhegynyi kurkuma


Elkészítése:

A csirkemellet kicsontozzuk, lebőrözzük, s az így kapott 4 húsdarabot megmossuk, majd leszárogatjuk. A joghurtot megsózzuk és összekeverjük a fűszerekkel meg a zúzott fokhagymával. A csirkemelleket beleforgatjuk és letakarva, egy éjszakán át a hűtőszekrényben pácolódni hagyjuk.

A hűtőből kivéve tűzálló tálra fektetjük, lefedjük, és mikrohullámú sütőben 750 wattal 10 percig pároljuk. Ha ennyi idő alatt nem puhulna meg, 2-3 percre még visszatesszük.

Természetesen a pácolt csirkemelleket kevés zsiradékon 2 szelet húshoz kb. 1 kanál olajat, vagy margarint használjunk is kisüthetjük, így azonban egy kicsit kalóriadúsabb lesz az étel. Először fedő alatt pároljuk, amíg megpuhul, ha szükséges öntsünk rá egy kis vizet, majd a fedőt levéve mindkét oldalát pirítsuk meg.


Karalábéfőzelék
EBÉDRE

Elkészítés:

 1 kg zsenge karalábét hámozzunk meg, majd megmosva káposztareszelőn reszeljük le. Keverjünk hozzá 1 evőkanál apróra vágott petrezselymet, és 1 evőkanál étolajon dinszteljük pár percig. Utána öntsünk rá annyi vizet, hogy majdnem ellepje, adjunk hozzá 1 púpozott mokkáskanál sót, és fedő alatt főzzük max. fél óráig, amíg megpuhul. Végül 2 evőkanál liszthez adjunk annyi olajat, amennyit felvesz, és takaréklángon habzásig hevítve készítsünk belőle rántást, majd vegyük le a tűzről. Hagyjuk langyosra hűlni, és állandó kevergetés mellett tegyünk hozzá 1 dl tejfölt.

Dolgozzuk simára, majd engedjük fel 1 dl hideg tejjel, és adjuk a puhára főtt karalábéhoz. Gyakran megkeverve főzzük még 5 percig, hogy besűrűsödjön. A sűrítést végezhetjük habarással is, a Zöldborsófőzeléknél leírt módon, de most csak 2 normál evőkanál lisztet, és 1 dl tejet adjunk hozzá. Melegen, feltéttel tálaljuk. Hűtőszekrényben tároljuk. Ha másnapra besűrűsödne, öntsünk hozzá egy kis tejet, és forraljuk fel.


KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection

► Magyar történelmi-, település-, családi címerek, üvegfestmények.

festettcimerek.hupont.hu

2. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

3. szén | brikett | fa | fabrikett | tűzifa | tüzelő

► Eladó akciós szén, brikett, fa, fabrikett, pellet, tűzifa, tüzelő árak, árlisták valamit gépek, rendelés és házhoz-szállítás.

futes-lap.hupont.hu

4. Tűzgátló ajtók meghökkentő áron-https://tuzgatloajtospecialista.hu/

► Tűzgátló ajtók meghökkentő áron-https://tuzgatloajtospecialista.hu/Tűzgátló ajtók raktárkészletről.

firedoors.hupont.hu

5. Furgon bérlés, furgon kölcsönzés már napi 6000,-Ft

► Furgon bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Dobozos furgon már napi 6.000,-Ft. TUTI ár. Béreld ki még ma!

furgonberles.hupont.hu

6. PACIKISOKOS

► Lótenyésztők lapja

foreverhorses.hupont.hu

7. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ

► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!

fence.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

4. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

5. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

6. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

7. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

8. Zelovics Péter vagyok postagalambok tenyésztése és versenyeztetése a hobbim

► Postagalamb gyürü gyüjtő is vagyok

zelopigeonrings.hupont.hu

9. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

10. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

11. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

12. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

13. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

14. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

15. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

16. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

17. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

18. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

19. bubuvicc-a válogatott viccek lapja

► Ha kiakarsz szakadni a hétköznapokból, vagy csak akarsz egy jó viccet olvasni,viccel nevettetni-a legjobb helyen jársz!

bubuvicc.hupont.hu

20. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

21. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

22. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek

► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.

varak-varromok-kastelyok.hupont.hu

23. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

24. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

25. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

26. Igényes borovi fenyőbútor a legolcsóbban! +36/70-329-4217

► A ház minden zugát otthonná varázsoljuk! Hálószoba, nappali, étkező, gyerekbútor, előszoba fal, íróasztal, polc, nekünk nem okoz gondot!

borovibutor.hupont.hu

27. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

28. Angyalfények

► Mindenkinek jár a Boldogság és minden amit csak szeretne !! "Amit az ember el tud képzelni, azt el is érheti. "

angyalfenyek.hupont.hu

29. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

30. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

31. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

32. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

33. VÉNDEK TANYA

► Tanyánk a Balatontól 10 km-re Tapolca-Halastópusztán található.Aktív pihenésre,kikapcsolódásra vágyóknak ajánljuk magunkat egész éven át!

vendektanya.hupont.hu

34. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

35. Schwarenberg kennel, szálkás-, hosszú- és rövidszörű tacskók

► Kaninchen, törpe, standard tacskók minőségi tenyészete.

schwarenberg.hupont.hu

36. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

37. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

38. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó

► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.

szandra-hannah.hupont.hu

39. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

40. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

41. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

42. “Gyógyszerekre nincs mindig szükség, de a gyógyulásba vetett hitre igen.”

► “Mindannyiunknak hatalmunkban áll választani egészség és betegség, gazdagság és szegénység, szabadság és szolgaság között. A miénk a döntés, nem pedig bárki másé.” (Richard Bach: Illúziók)

erzso-gyogyasz.hupont.hu

43. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

44. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

45. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

46. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

47. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

48. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection

► Magyar történelmi-, település-, családi címerek, üvegfestmények.

festettcimerek.hupont.hu

49. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

50. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

51. •.••♥Picicsajszi oldala♥••.•

► Lesd meg a menüpontokat!Köszike.•.••♥Gyere máskor is! Puszika•.••♥ Szijja.•.••♥

sztarok-kepek.hupont.hu

52. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

53. Tortenetek mutansokrol,termeszet feletti lenyekrol es mas furi dolgokrol!

► A honlapra heti szinten jonnek az uj szerkesztesek. Figyeld, hogy mi tortenik kedvenc szereploiddel es menj ra a Kitalalt tortenetek, kitalalt szereplokkel cimu oldalra, hidd el megeri! Jo szorakozast!!! XD

kitalalt-tortenetek.hupont.hu

54. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

55. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

56. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

57. Történelem.hu-amit elhallgatnak

► "Mert van az igazságba bújtatott hazugság, és van a hazugságba bújtatott igazság"

tortenelem-hu.hupont.hu

58. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

59. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 06/1-227-7168, 06/30-894-4199, 06/1-227-2040

szervizkozpont.hupont.hu

60. Csak foci

► Az egész foci, semmi más

csakfoci.hupont.hu

61. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

62. Nagy;és kis macskafélék

► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!

jankamarci.hupont.hu

63. Kérdések minden témában!:)

► Sziasztok!Itt minden kérdésre válaszolunk Nektek!Remélem tetszeni fog az oldal!Jó nézelődést!:)

kerdesekmindentemaban.hupont.hu

64. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"

► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!

marketing-marketing.hupont.hu

65. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

66. Nikii oldala.

► Ne legyél hülye. Ne barátkozz olyanokkal, akik először tök aranyosak aztán tükörnek néznek téged !!

nikiioldala.hupont.hu

67. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

68. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

69. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

70. Minden dolog

► nézz meg mindent ,itt mindent megtalálsz!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mindenfajtaoldal.hupont.hu

71. Érmihályfalvi helytörténet

► Ismerje meg Érmihályfalvát és környékét Kovács Rozália - Gyöngyi helytörténész bemutatásában

helytortenet.hupont.hu

72. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

73. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

74. Zsilippa - kreativitás és tudatosodás

► Önmagunk vállalása, függetlenül az elvárásoktól. - TITELLA honlapja - Független amatőr művészet, és tudatosság.

zsilippa.hupont.hu

75. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

Kentucky csirkeszárnyak
BÁRMIKOR

Hozzávalók:
csirkeszárnyak, 1 evőkanál Erős Pista, 2 evőkanál Édes Anna, fél evőkanál csirke fűszersó, 4 evőkanál olaj
Elkészítés:

A szárnyakat megtisztítom. Pácot készítek: 1 evőkanál Erős Pistát, 2 evőkanál Édes Annát és fél evőkanál fűszersót összekeverek. Beleforgatom a szárnyakat a pácba, majd zacskóba helyezem őket, és beteszem a mélyhűtőbe. (Szerintem a mélyhűtőben pácolódnak a legjobban a húsok.) 1-2 nap múlva kiveszem, kiolvasztom.

Előmelegített sütőben először alufólia alatt puhíjuk, majd grillezzük. Akkor jó, ha a szárnyak csücske letörik.

Kukoricás szárnyassaláta
BÁRMIKOR

Hozzávalók 4 személyre:

40 dkg kicsontozott, főtt csirkehús, 10 dkg durva kukoricadara, 2 közepes paradicsom, 1-1 zöld és piros színű paprika, 1 húsleveskocka, 4 dl víz, 2 ek. olívaolaj, 1-2 evőkanál almaecet, 1-1 teáskanál frissen vágott rozmaring és kakukkfú, 1 fél teáskanál édes pirospaprika, 1 késhegynyi frissen őrölt bor, 2 evőkanál vágott metélőhagyma

Elkészítése:

A kukoricadarát a vízzel és a húsleveskockával felforraljuk, majd lefedve 1 órán keresztül hagyjuk duzzadni a kikapcsolt tűzhely lapján. A paprikákat kimagvaljuk, hosszában négy részre vágjuk és öt percre forrásban lévő vízbe tesszük. Ezután lecsöpögtetjük és vékony csíkokra szeljük. A paradicsomot meghámozzuk és vékony gerezdekre vágjuk, a főtt csirkehúst vékony csíkokra metéljük.

A megpuhult kukoricadarát összekeverjük az olajjal, az ecettel, a zöldfűszerekkel, a pirospaprikával és a borssal, végül hozzáadjuk a paprika- és a húscsíkokat, valamint a paradicsomgerezdeket. Az egészet óvatosan átforgatjuk, majd a tetejét a metélőhagymával megszórjuk.

 

Natúr heck zsírszegényen
EBÉDRE



Hozzávalók 1 főre:
  • 150 g heck
  • ¾ evőkanál liszt
  • ½ gerezd fokhagyma
  • 1 mokkáskanál olaj
  • ½ mokkáskanál fűszerpaprika
  • 1/3 mokkáskanál borsikafű
  • ½ mokkáskanál só


Elkészítési mód:

A hecket megtisztítjuk, lemossuk, majd a fokhagymapépből, fűszerpaprikából, borsikafűből, kevés olajból ízesítőt készítünk, és a sózott halat az ízesítővel mindkét oldalon bekenjük. Ezután lisztben megforgatjuk, fóliába csomagoljuk, és sütőlemezre téve az előmelegített sütőben pirosra sütjük. Azonnal tálaljuk, salátával, zöldség-, burgonya- vagy rizskörettel. Az elkészítéséhez szükséges idő kb. 25 perc.

A készítmény javasolt epe-, máj- és bélbetegségben, fogyókúrában, cukorbetegeknek, hasnyálmirigy-gyulladásban.

Nyárson sült zsályás pulykatekercsek
diós mártásban
EBÉDRE

Hozzávalók:

• 4 vékony szelet pulyka
• 4 vékony szelet bacon
• 1 csomó friss zsályalevél
• olaj
• só, bors

Elkészítés:
A pulykaszeleteket kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, majd egy-egy szelet baconnel borítjuk. Ezután a zsályát leöblítjük, és a leveleket eloszlatjuk a baconszeleteken, majd a szeleteket a hosszanti oldal felől felgöngyöljük, és négy-négy egyforma darabra vágjuk. Fémnyársakra tűzzük, és megkenjük olajjal.
Tipp: A zsályával bánjunk óvatosan, mert könnyen túlfűszerezhetjük az ételt.

Diós mártás:

• 10 dkg dióbél
• 20 dkg vajkrém
• 2 dl natúr joghurt
• 1 csipet koriander

Elkészítés: A diót felaprítjuk, és egy serpenyőben megpirítjuk, majd hozzákeverjük a vajkrémet, és hagyjuk elolvadni, hozzáadjuk a joghurtot, végül pedig sóval, borssal és korianderrel ízesítjük. A mártást tegyük hűtőbe, és kínálhatjuk a pulykatekercshez.

Pácolt pulykamell zöldségekkel
BÁRMIKOR

A pulykahúst egész egyszerűen, pár perc alatt is elkészíthetjük, de ha kicsit több időt szánunk rá- megéri!

Hozzávalók:

20 dkg pulykamell, 1 cukkini, 1 paprika, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál tejföl 


A pácoláshoz:
1 kávéskanál kakukkfű, 1 kávéskanál bazsalikom, 1 kávéskanál oregano, 1/2 kávéskanál őrölt rozmaring, 1/2 kávéskanál őrölt fekete bors, 1 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál só, 2 evőkanál olíva olaj, 1 evőkanál citromlé


Elkészítés:
Egy tálban keverjük össze a pácoláshoz a fűszereket az olajjal és a citromlével. Tegyük bele a kockára vágott húst és jól keverjük össze. 

A húst rakjuk egy éjszakára hűtőszekrénybe.

Másnap a hagymát, a paprikát és a cukkínit vágjuk csíkokra. Teflon serpenyőben először a húst süssük pirosra, majd vegyük ki egy tányérra. Ezután ugyabban a serpenyőben süssük addig a zöldségeket, amíg puhulni kezdenek, aztán tegyük vissza az edénybe a húst. Ha elpárolgott volna a zöldségek leve, akkor öntsünk alá 0,5-1 dl vizet, s lefedve páruljuk még néhány percig. Mielőtt a víz elfőne keverjük hozzá a tejfölt.

Köretnek tésztát, vagy párolt rizst tálalhatunk hozzá.


Padlizsánnal töltött gomba
EBÉDRE

Hozzávalók:

40dkg padlizsán, 1dl olívaolaj, 10szál friss bazsalikom, 1szál póréhagyma, fél hagyma, 10dkg kaliforniai paprika, 1dl paradicsomlé, 8db sampinyon gomba, 1gerezd fokhagyma, csipet só, őrölt bors, 5dkg vaj.

Elkészítés:
A padlizsánt megtisztítjuk, és kockákra vágjuk, majd egy serpenyőben olívaolajon sütjük, sózzuk, borsozzuk, bazsalikommal megszórjuk, félretesszük. Egy másik serpenyőben megpirítjuk a felaprózott póréhagymát, hagymát és a kaliforniai paprikát, majd rátesszük a padlizsánt és a paradicsomlével felöntjük. Borsozzuk, préselt fokhagymát adunk hozzá és kb. 1/2 órát állni hagyjuk. Az egész gombákat jól megmossuk, a törzsét levágjuk, és papírtörlővel szárazra itatjuk. Kívül-belül sózzuk, borsozzuk és mindegyik belsejébe 1-1 vajdarabkát helyezünk. Alufólia darabokat alaposan bevajazunk és ráfektetjük a gombafejeket, majd belsejükbe belemerjük a padlizsános keveréket, befedjük az üres gombafejekkel és alufóliával alaposan becsomagolva kb. 180 fokos sütőben 20 percet sütjük.
Padlizsános csirke
EBÉDRE

Hozzávalók 4 személyre:

40 dkg csirkemellfilé, 80 dkg padlizsán, 4 dkg margarin, 3 evõkanál étolaj,10 dkg zöldpaprika,15 dkg paradicsom,10 dkg vöröshagyma,csipetnyi tengeri só

Elkészítése:

Meghámozzuk a zöldségeket, a padlizsánt hosszában ujjnyi szeletekre vágjuk, enyhén megsózzuk, és félóráig állni hagyjuk. Leitatjuk róla a nedvességet, majd olajban félig megsütjük. Közben a hússzeletek mindkét oldalát olajban átsütjük.

A hússzeleteket sorban tûzálló tálba helyezzük, betakarjuk a padlizsánszeletekkel, a felszeletelt paprikával, paradicsommal és hagymával. Kevés vizet ráöntve puhára pároljuk

Paprikás cukkiniből
BÁRMIKOR

Hozzávalók:

Két közepes cukkini, 5 ek. olaj, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 ek. pirospaprika, 2 púpos ek. kukoricakeményítő, 2,5 dl növényi tejszín, natúr vegeta, borsikafű, frissen őrölt színes bors, 3-4 gerezd fokhagyma, tengeri só, 25 dkg árpagyöngy, 
4 dl víz

Elkészítés:

A cukkinit egyforma nagyságú kockákra vágjuk. Ha zsenge, hámozni sem kell. Olajból, vöröshagymából és a fűszerpaprikából pörköltalapot készítünk. Hozzáadjuk a felkockázott cukkinit, és kevés vízzel fedő alatt kb. 10 percig pároljuk, de ne főzzük szét. Fűszerezzük tengeri sóval ízlés szerint, valamint natúr szárított zöldségkeverékkel vegamix-szel. Emellett borsikafű és frissen őrölt színes vagy fehér bors kölcsönöz neki pikáns ízt.

Miután elkészült, a besűrítéséhez kukoricakeményítőt használunk. Két púpos evőkanálnyit két evőkanál hideg vízzel simára keverjük, hozzáadjuk a növényi tejszínt. Ezt összekeverjük a puhára párolt cukkinivel, ízesítjük még zúzott fokhagymával és felforraljuk, majd azonnal levesszük a tűzről. Nem szabad tovább főzni, mert akkor a kukoricakeményítő sűrítőhatása nem érvényesül.

Tálaláskor először az árpagyöngyöt merjük a tányérra, majd rátesszük a cukkini paprikást. Gazdagíthatjuk reszelt sajttal, díszíthetjük frissen vágott petrezselyem zöldjével. A cukkini helyett használhatunk padlizsánt is. Ez esetben a törökparadicsomnak is nevezett zöldséget először szeleteljük fel, sózzuk be, és ferdén rácsra, deszkára állítva fél órát pihentessük, hogy kesernyés leve lecsurogjon.

Köretként árpagyöngyöt, más néven gerslit kínálunk mellé. Az árpagyöngy hűsítő hatású nyári gabona. Beltartalmi értékeit nézve sokkal kedvezőbb, mint a fehér rizs. A gabonák közül a legmagasabb nyomelemtartalommal rendelkezik, mivel a hántolás során nem vesznek kárba értékes alapanyagai. Fogyasztása kedvezően hat a bélmozgásokra, a vércukor- és koleszterinszintre. Ajánlott lábadozáskor, illetve kimerültség, stressz esetén. Felhasználható ugyanúgy, mint a rizs: köretnek, rizottónak, töltött káposztába vagy bármilyen más töltelékbe. Az árpagyöngyöt a barna rizshez hasonlóan készítjük el. Megmossuk, magas rosttartalma miatt a főzés előtt két órával beáztatjuk. Olajat melegítünk, ráöntjük az áztatás után leszűrt árpagyöngyöt. Megfuttatjuk az olajon, megpirítjuk, majd négy deci vízzel felengedjük. Natúr vegetával ízesítjük, tengeri sót adunk hozzá és felforraljuk. Lefedve, takaréklángon fél óra alatt puhára pároljuk, időnként közben megkeverjük.

Paradicsomos káposzta

BÁRMIKOR

Egy diónyi vöröshagymát vágjunk apróra, és 2 evõkanál étolajon dinszteljük üvegesre. 80 dkg fehér káposztát tisztítsunk meg, és torzsája nélkül metéljük kb. 0,5 cm széles szeletekre, majd adjuk a hagymához. Szórjunk rá fél mokkáskanál sót, öntsünk rá 1,8 liter paradicsom ivólevet, és fedõ alatt, idõnként megkeverve fõzzük kb. egy és negyed órán keresztül, amíg megpuhul. 2 evõkanál liszthez tegyünk annyi olajat, amennyit felvesz, és élénk tûzön habzásig hevítve készítsünk belõle rántást. Vegyük le a tûzrõl, és hagyjuk langyosra hûlni, majd állandó kevergetés mellett engedjük fel annyi hideg vízzel, hogy tejszín sûrûségû legyen. Utána öntsük a fõzelékhez, és továbbra is lángterelõ felett, gyakran megkeverve fõzzük még 5 percig, hogy besûrûsödjön. Végül adjunk hozzá 5 dg mézet, és forraljuk össze a káposztával. Melegen, gombás szójafasírttal vagy szójás Stefánia vagdalttal tálaljuk. Hûtõszekrényben tároljuk. Ha másnapra besûrûsödne, öntsünk rá egy kis paradicsom ivólevet, és forraljuk fel. Ha nyáron nyers paradicsomot vagy télen sûrû paradicsomlevet használunk, akkor ne hígítsuk fel ivólé sûrûségûre, hanem elõször 6 dl vízben kezdjük el fõzni a káposztát. Amint a víz elpárolgott, öntsünk rá 1,2 liter rostos paradicsomlevet, és lassan forraljuk tovább, amíg a káposzta megpuhul. Ebben az esetben a fõzési idõ kb. negyedórával csökken. A különleges ízek kedvelõi számára érdemes megemlíteni, hogy Erdélyben egy csipet õrölt borsot és egy babérlevelet is tesznek a fõzõvízbe, ezáltal kellemes édeskés–fûszeres zamata lesz a paradicsomos káposztának.

Paradicsomszószos zöldségtál
BÁRMIKOR
Hozzávalók:
  • 1 nagy fej hagyma
  • 15 dkg borsó
  • 15 dkg kukorica
  • 15 dkg sárgarépa 
  • 1 evőkanál olívaolaj
  • 2 konzerv sűrített paradicsom

  • bors
  • petrezselyem
  • fokhagyma

  • Elkészítés:

    A hagymát apó kockára vágva megpírítjuk az olívaolajon, majd a többi hozzávalót (kivéve a konzervet) hozzáadjuk, puhára pároljuk. Ha minden megpuhult, a paradicsomszószt is hozzátesszük és összefőzzük. Sóval, borsal, petrezselyemmel és fokhagymával ízlés szerint ízesítjük! Rizskörettel tálaljuk.
    Póréhagymás, karfiolos püré
    EBÉDRE

    Sós vízben megfőzünk  az egy kis fej karfiolt és a póréhagymát. Lecsöpögtetjük róla a vízet. Összetörjük és hozzáteszünk 2 ek vajat, 2 ek tejszínt, vagy tejfölt, sót, borsot, szerecsendiót és jól kikavarjuk

    Rakott brokkoli
    EBÉDRE

    Hozzávalók:
    1kg brokkoli, 1ek. vaj, 1ek. só, 50g vöröshagyma, 125g tejfölös túró, 4ek. tejszín, 1 tojás, só, bors, 80g ementáli

    Elkészítés:
    1 liter vizet a sóval felforralunk és a brokkoli torzsástól puhára főzzük. Egy közepes tepsit kikenjük a vajjal, majd lerakjuk benne a brokkoli rózsáit. Pépesítjük a torzsát, majd hozzáadjuk a hagymát, tejfölös-túrót, tojást, tejszínt, sót, borsot. Ezt a kencét rákenjük a brokkoli rózsákra, ráreszeljük a sajtot és megsütjük. 220 fokon 5-10 perc.

    Rakott kel
    EBÉDRE

     
    Hozzávalók: 

    1 közepes karfiol, 1 közepes kelkáposzta, 1/2 kg darált hús, 2 db nagyobb vöröshagyma, 2 dl tejföl, 2 db tojás, ételízesítő, bors, petrezselyem, kakukkfű, zsálya 


    Elkészítés: 

    A hagymát összevágom, megpirítom, a darált húst a fűszerekkel ízesítve készre főzöm. Közben a karfiolt és a kelkáposztát, megfőzöm. A tepsit kivajazom, belefektetem a kelkáposzta levelek felét.
    A pörköltbe belekeverem a főtt karfiolt, hogy összetörjön, kicsit össze rottyantom. Belesimítom a tepsibe a húsos, karfiolos masszát. Betakarom a maradék kellevelekkel, aztán nyakon öntöm a tejfölben elkevert tojásokkal. Közepes lángon készre sütöm 20-30 perc alatt.


    Rakott zöldség olasz módra
    EBÉDRE

    Hozzávalók:


    50 dkg burgonya, 50 dkg sárgarépa, fél fej zeller, 2 sült csirkemell, 1 fej vöröshagyma, 8 dkg vaj, 3 dkg liszt, 5 dl tej, 10 dkg reszelt sajt, őrölt bors, só
     


    Elkészítés:


    Forrásban lévő vízbe tesszük a megtisztított és csíkokra vágott zöldségeket, 5 percig főzzük, majd félretesszük. A felaprított hagymát 3 dkg vajban megpirítjuk, majd rászórjuk a lisztet, és fölengedjük a tejjel. Kislángon, kevergetve besűrítjük. Hozzáadjuk a reszelt sajtot, fűszerezzük, és félretesszük. 3 dkg vajban 5-6 percig pároljuk a felszeletelt burgonyát és a csíkokra vágott húst, majd itatóspapírra szedjük. Tűzálló tálba rétegezzük a burgonyát, a csirkehúst, a sárgarépát és a zellert, majd ráöntjük a sajtmártást. A maradék vajat forgácsokra vágva rászórjuk, és forró (200 ºC-os) sütőben 1 órán át sütjük. (Félidőben mérsékeljük a sütő hőmérsékletét.)

    Ratatouille (francia padlizsános egytálétel)
    BÁRMIKOR

    Hozzávalók 4 személyre:
    • 1 nagy méretű padlizsán
    • 2 közepes cukkini
    • 1 nagyobb fej vöröshagyma
    • 1 közepes piros kaliforniai paprika
    • 1 közepes fehér édes paprika
    • 3 közepes méretű paradicsom
    • 2 gerezd zúzott fokhagyma
    • 2 kanál olívaolaj
    • tengeri só
    • őrölt fehérbors

    Elkészítése:

    A padlizsánt és a cukkinit megmossuk, vékony szeletekre vágjuk (a padlizsánt 1 cm, míg a cukkinit 5 mm-es vastagságúra) és kissé besózzuk, majd állni hagyjuk. 30 perc múlva, amikor már kioldódott belőlük a keserű íz, a zöldségeket vízzel leöblítjük és papírral szárazra töröljük. Felforrósított olajban átfuttatjuk az összevágott vöröshagymát, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a padlizsánt, cukkinit és a kockára vágott paprikákat. Egy csipet sót és borsot szórunk rá, majd megpároljuk. 10 perc múlva beletesszük a lehéjazott, kockára vágott paradicsomot (egy pillanatra fövő vízbe dobjuk a paradicsomot, ezután a héját késsel könnyen le tudjuk húzni) és fedő alatt puhára főzzük.

    Fogyasztása:

    Tálalhatjuk tésztával (spagetti), rizzsel, héjában sült krumplival, fogyaszthatjuk hidegen-melegen önmagában, vagy baugettel, de húsok, szárnyasok köreteként is kiváló.

    Szív és érbetegség valamint magas vérnyomás esetén bors helyett használjunk borsikafüvet, só helyett nátriumszegény sót, vagy készítsük só nélkül az ételt.
    Cukorbetegek és vegetáriánusok részére kitűnő, vitaminban és ásványi anyagokban gazdag egytálétel.


    Fogyókúra esetén készítsük kevés olajjal, teflon vagy AMC edényben.

    A paradicsom szerves-sav tartalma és a fehér paprika héja a fekély- és epebetegeknek panaszt okozhat, ezért az étel fogyasztását számukra nem javasoljuk.
    Ropogós zöldségtekercsek
    EBÉDRE

    Hozzávalók:

    1 csomag réteslap, 15 dkg mini kukorica, 15 dkg mini répa, 15 dkg mini cukkini, 3 evőkanál olívaolaj, gyömbér, friss koriander, 1 db chilipaprika, 1 db grapafruit, 2 evőkanl vaj, 2 evőkanál liszt, 1/2 liter tej, őrölt szerecsendió, só, bors, olaj a sütéshez

    Elkészítés:
    A tejet felforraljuk és félretesszük. A vajat felforrósítjuk, belekeverjük a lisztet és nagyon lassú tűzön megpirítjuk. A forró tejet állandó keverés mellett apránként hozzáöntjük. Amikor elkészült, sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezzük. A feldarabolt zöldségeket is hozzáadjuk, majd forralunk rajta egyet. A réteslapokat kiterítjük, mindegyikre teszünk a besamelből, majd szorosan becsomagoljuk a réteslapba, és bő, forró olajban megsütjük.

    Egy tálban összekeverjük az apróra vágott gyömbért, a koriandert és a chilit, hozzáöntjük az olívaolajat, belefacsarjuk a grapefruit levét és összekeverjük. A grapefruit húsát kivájjuk, és apróra vágva a szószba tesszük, majd a grapefruit héjában tálaljuk a mártogatós szószt.

    Sóskafőzelék
    EBÉDRE

    1 kg sóskát váltott vízben alaposan mossunk meg. A levelek szárát szakítsuk le, majd a megtisztított sóskát újból megmosva deszkán metéljük ujjnyi széles szeletekre. Egy nagyobb zománcozott edénybe öntsünk 1 evõkanál olajat, tegyük rá az összevagdalt sóskát, és fedõ alatt, többször átforgatva néhány percig pároljuk, majd fedõ nélkül süssük le zsírjára. Utána szórjunk rá fél mokkáskanál sót, majd 2 evõkanál lisztet 2 dl tejföllel keverjünk simára. Engedjük fel 1 dl tejjel, és tegyük a habarékot a mártásba. Végül adjunk hozzá 16 dg mézet és tovább kevergetve fõzzük még 10 percig. Melegen, tükörtojás vagy kemény tojás feltéttel tálaljuk. Sokan fogyasztják a sóskát petrezselymes burgonyával. Még finomabb lesz, ha szeletekre vágott és grillsütõben felmelegített szójafelvágottat is mellékelünk hozzá. Hûtõszekrényben tároljuk. Nyáron az alacsony nedvességtartalmú sóskából 80 dg is elegendõ. Télen a parajhoz hasonlóan mirelit sóskából is készíthetünk fõzeléket. Erre azonban többnyire nincs szükség, mert friss sóska egész éven át kapható. Ez a zöldségnövényünk ugyanis évelõ, így enyhébb telek esetén még a hó alól is kibújik. Nálunk ugyan nem termesztik, de nem árt ha tudjuk, hogy a mezei sóska szélesebb levelû változata az angol sóska. 4 éven át szedhetõ, és csak utána kell tõosztással továbbszaporítani.

    Ha a sóskát vagy a spenótot, illetve a mángoldlevelet nem tudjuk a vásárlás napján feldolgozni, akkor spricceljük be hideg vízzel, vagy mossuk meg egyszer és egy zománcozott tálban lefedve helyezzük az éléskamra kövezetére. Elõtte azonban nem árt átválogatni és a rothadó leveleket eltávolítani belõle, mert ettõl a többi is megromlik. Egy napnál tovább ne tároljuk ezeket a zöldségeket, mivel az állás során rohamosan növekszik az oxálsav–tartalmuk, ami egy idõ után mérgezõ nitritté alakul. A csalánlevelet néhány órán belül fel kell dolgozni, mert egymáshoz préselõdve megfeketedik. Sajnos azt sem tehetjük meg, hogy ezeket a zöldségeket elõre elkészítjük. A paraj–, mángold–, sóska– és csalánfõzelék ugyanis a magas tej– illetve tejföltartalma következtében nem bírja a fagyasztást. Így csak annyit csináljunk belõlük, amennyi aznap elfogy. Szükség esetén azonban félig elkészítve (megfõzve és összevagdalva) lefagyaszthatjuk. Mellesleg ily módon mi is gyárthatunk magunknak mirelit leveles zöldségeket, téli felhasználásra. Az alaposan leszûrt masszát 70 dekagrammos adagokra osztva töltsük. (Az élelmiszer-áruházakban kapható változatból azért kell 90 dg, mert a gyárak erõsen felhígított állapotban hozzák forgalomba termékeiket.) Sajnos egyes cégek a paraj közé szódabikarbónát is kevernek, hogy gusztusos, világoszöld színe legyen. Ettõl azonban vegyszerízûvé válik. Sokszor a tisztítás is erõsen kifogásolható. Ez onnan derül ki, hogy a nem elég alapos mosás miatt a levelekre tapadt homok ropog a fogunk alatt. Végül meg kell még említeni, hogy a feltüntetett mennyiség minden növénynél frissen szedett, vagy vízzel permetezett levelekre vonatkozik. Leszedett állapotukban ezek a zöldségek gyorsan fonnyadnak, és néhány óra múlva eredeti súlyuknak akár a harmadát is elveszthetik. Ez azt jelenti, hogy ha hervadt levelekbõl mérjük ki az elõírt mennyiséget, akkor a fõzelék nem 4, hanem 6 személyes adag lesz.

    Sült csirkemáj karibi barnarizzsel
    EBÉDRE

    Hozzávalók:
  • A májhoz:
  • 12 dkg csirkemáj
  • 2 dkg vöröshagyma
  • 5 ml olaj
  • 0,2 g majoránna
  • 0,1 g feketebors

  • A karibi barnarizshez:
  • 4 dkg barnarizs
  • 3 dkg fekete bab (konzerv)
  • 1,5 dkg paradicsompaprika
  • 1,5 dkg póréhagyma
  • 3 g olívaolaj
  • 0,5 g fokhagyma
  • 0,08 g köménymag
  • 0,05 g petrezselyemzöld

  • Elkészítés:
    A csirkemájat letisztítjuk, a vöröshagymát vékonyra felkarikázzuk. Kevés növényi olajjal kikent tepsibe tesszük őket, lazán összekeverve, és előmelegített sütőben, nagy hőfokon, hirtelen készre sütjük. Sütés közben ízesítjük majoránnával, borssal és a végén kevés sóval. Készülhet nyílt lángon is, akkor a hagymát előbb fonnyasszuk meg, de vigyázzunk, mert a máj pattog sütés közben! Ha nem konzerv babot használunk, áztassuk be előző este és másnap babérlevéllel, sóval, fokhagymával főzzük puhára. Az olíván megfuttatott póréhagymára dobjuk ezután a babunkat és a kockázott, hámozott paradicsommal összesütjük. Ha elkészült, összekeverjük az előzőekben már ismertetett módon elkészített barnarizzsel és megszórjuk petrezselyemzölddel.
    Sült csirkemell fügével
    EBÉDRE

    Hozzávalók 4 személyre:

    2 csontos, bőrős csirkemell
    só és frissen őrölt bors
    12 szem aszalt füge
    2 evőkanál vaj
    2 evőkanál olívaolaj
    1 dl balzsamecet
    1 kávéskanál méz
    1 evőkanál morzsolt kakukkfű
    2 dl tejszín
    Elkészítés:

    A sütőt előmelegítjük 220 fokra (gázsütőn 7-es fokozat). A csirkemelleket hosszában félbevágjuk, és az így kapott 4 darabot megsózzuk-megborsozzuk. Az aszalt fügét felforraljuk annyi vízben, amennyi ellepi, aztán levesszük a tűzről, és félretesszük.

    A vajat és az olajat mérsékelt lángon kevergetve összeolvasztjuk egy akkora serpenyőben, amelyben elférnek majd egymás mellett a fél csirkemellek. Ha ez megtörtént, erősre csavarjuk a lángot, és oldalanként 3-3 perc alatt megpirítjuk benne a 4 húsdarabot. Ezután szűrőlapáttal kiemeljük őket, és az üresen maradt serpenyőbe óvatosan belecsurgatjuk a balzsamecetet. Nagy sistergés hallatszik, de ez hamarosan elcsitul.

    Ekkor a balzsamecethez hozzáadjuk a mézet és a morzsolt kakukkfüvet, majd leszűrjük a fügét, és ezt is hozzátesszük. Az egészet megsózzuk-megborsozzuk, jól összekeverjük, és a serpenyőbe visszaköltöztetjük az előpirított csirkemelleket.

    Az ételt felforraljuk, majd a serpenyőt lefedjük, és a fügés csirkét beköltöztetjük 20-25 percre a sütőbe, hogy készre süljön. Figyelem, ha a serpenyő nyele nem hőálló, több réteg alufóliát kell rátekerni, mielőtt betennénk a sütőbe.

    Tálaláskor a csirkét kiemeljük, tányérokra tesszük, és a serpenyőben maradt, vajpuha, balzsamecetes fügéhez hozzáöntjük a tejszínt. Mérsékelt lángon egy szempillantás alatt összeforraljuk a fügés mártást, és bőségesen nyakon öntjük vele a porhanyós csirkemelleket.

    Sült zöldbab
    EBÉDRE
    • Hozzávalók:

      1kg zödbab /mirelit is lehet/
      1/2 kg burgonya
      2 fej vöröshagyma
      pirospaprika

      olaj

    • Elkészítés:
      Az apróra vágott hagymát az olajon megpirítjuk.
      Pirospaprikát szórunk rá és hozzátesszük a megtisztított, darabokra vágott zöldbabot. Félig felöntjük vizzel, megsózzuk. Meghámozzuk a burgonyát és nem túl vékony karikára vágjuk. Ha a bab félig megfõtt, hozzátesszük a krumplit és együtt készre fõzzük. Egy kevés leve maradjon.
      Friss kenyérrel az igazi!
    Tavaszi cukkini
    EBÉDRE
    • Hozzávalók:

      3 közepes cukkini, 1/2 kg máj, 40 dkg vegyes zöldség, 30 dkg sajt, 2 tojás, vágott mandula, só, bors, bazsalikom

    • Elkészítés:
      A cukkinikiket meghámozom, félbevágom, és kikaparom a közepét. Villával megböködöm és egy kicsit megsózom. Kicsit félreteszem, hogy "megizzadjon".
      A vegyes zöldséget megpárolom, a sajtot lereszelem. A májat apróra darálom, fűszerezve megpirítom.
      Miután kihült két tojás sárgáját elkeverem a májjal. A májat a kibelezett cukkinikbe töltöm, rá zöldséget, majd sajtot és mandulát szórok rá. Az egészet sütőben megsütöm! 
    Tepsis sült zöldség sajttal
    EBÉDRE

    Hozzávalók:

    Hozzávalók, négy személyre: 20 dkg gomba, egy padlizsán, 2 cukkini, 2 fej vöröshagyma, 4-5 paradicsom, 4 pár virsli, 20 dkg füstölt mozzarella sajt, só, bors, fokhagyma. 

    Elkészítése:

    A zöldségeket megmossuk, a paradicsomot felkockázzuk, a gombát szeleteljük, a padlizsánt és a cukkinit pedig f


    Weblap látogatottság számláló:

    Mai: 3
    Tegnapi: 9
    Heti: 47
    Havi: 209
    Össz.: 107 657

    Látogatottság növelés
    Oldal: FŐÉTELEK
    TARTÓS FOGYÁS MINDENKINEK! - © 2008 - 2024 - fogyi.hupont.hu

    A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

    ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat